Nyugtato Cumik

FAQ

Nyugtato Cumik

Az első használat előtt, majd utána rendszeres időközönként főzze a ki cumit vízben legfeljebb öt perc alatt. Ne hagyja a cumit az ajánlottnál hosszabb ideig a sterilizáló oldatban. Előfordulhat, hogy víz kerül a cumi belsejébe, mert a szívóka ventilációs rendszerrel van ellátva, hogy jobban megfeleljen az ortodontikus kialakítás követelményeinek.

Amikor a baba a szájával összenyomja a szívókát, a ventilációs rendszeren át kipréselődik a levegő, és a szívóka összelapul, illeszkedve a baba szájüregének egyedi formájához. A ventilációs nyílás tehát ahhoz szükséges, hogy a baba állkapcsa és szája megfelelően fejlődjön.

A cumit minden használat előtt ellenőrizze – különösen, ha a babának már vannak fogai –, és ha bármilyen kopást vagy sérülést észlel, azonnal cserélje ki. Higiéniai okokból és a baba biztonsága érdekében kéthavonta cserélje ki a cumit.

Nem. Az összes MAM cumit orvosokkal együtt fejlesztettük ki, és mindegyik megfelel a nemzetközi biztonsági és a legkisebb cumiméretekre vonatkozó szabványoknak. Lehetetlen, hogy a baba lenyelje a cumit.

Ritkán előfordulhat, hogy a babáknak sikerül az egész cumit betömni a szájukba. Ha a cumi teljes egészében a baba szájában van, a gombjánál fogva a lehető leggyengédebben távolítsa el onnan. A cumi kialakítása olyan, hogy egyszerűen és biztonságosan kivehető a baba szájából.

A latex puha, ellenálló természetes kaucsuk. Környezetbarát, és sokkal rugalmasabb, mint a szilikon. Hosszabb használat alatt azonban az anyag megváltozhat. Ha a latexet a lakás meleg helyén tárolja, vagy hosszabb ideig ki van téve a napsütésnek, megváltozhat az alakja, és ilyenkor elveszti a fogszabályozás szempontjából kedvező tulajdonságait. Emellett – mivel természetes anyagról van szó – a latex ragacsossá válhat, és egy idő után látványra sem higiénikus. Nincs egyértelmű tudományos bizonyíték a latexből készült szívóka és a latexallergia közötti kapcsolatra. Ha Ön szülőként szeretné elkerülni a latex használatát, egyszerűen válasszon szilikonszívókás cumit.

A szilikon alaposan tesztelt, jól tolerálható műanyag, amely nem öregszik. Az FDA és az EN 1400 minden követelményének megfelel, ugyanakkor nem annyira harapásbiztos, mint a latex, és annál valamivel kevésbé rugalmas. Éppen ezért azt javasoljuk, hogy minden alkalommal tüzetesen vizsgálja meg a cumit, mielőtt a kisbabának odaadja, különösen fogzás idején, illetve szilikoncumi használata esetén.

A MAM innovatív szilikonszívókát fejlesztett ki: ez a MAM SkinSoft™ cumi. A szilikoncumi különleges tulajdonságú szilikonból készül, amely puha és az anyamellhez hasonló érzetet kelt. Csúszásmentes felületének köszönhetően a cumi könnyebben bent marad a baba szájában.

Igen, MAM cumijaink elősegítik a baba állkapcsának és szájának egészséges fejlődését. A MAM különböző területek orvosszakértőivel együttműködve segít a baba különböző fejlődési szakaszainak megfelelő, innovatív, élettani formájú cumik kifejlesztésében és tervezésében.
Minden MAM cuminak lapos és szimmetrikus a szívókája: nincs ’alsó’ és ’felső’ részük. Ez a különleges szívókaforma biztosítja, hogy cumijaink mindig megfelelően helyezkedjenek el a csecsemő szájában.
A MAM cumik szívókájában ventilációs rendszer található. Ez azt jelenti, hogy amikor a babád a szájával összenyomja a szívókát, a ventilációs rendszeren át kipréselődik a levegő, és a szívóka összelapul, illeszkedve a baba szájüregének egyedi formájához.

A cumi gombja kristályos szerkezetű, amely elnyeli a fényt és később kibocsátja. Azaz nappal „természetes módon” feltöltődik, így éjszaka a baba vagy a szülő könnyebben megtalálja a cumit.

A világító gomb nem tölthető fel LED-fénnyel.

Igen, természetesen. A MAM biztonsági és minőségi követelményei rendkívül magasak. Minden termékünk alapos tesztelésen esik át, és igazoltan 100%-ban biztonságos a babák számára.

Ez a töltési időtől és a fényforrástól (így például a napközbeni természetes fény intenzitásától) függ. Éppen ezért nem lehet pontos választ adni a kérdésre. Azonban optimális körülmények között a világító hatás akár 500 percig is fennmaradhat.

A babák a szopás természetes ösztönével születnek. Az ortodontikus cumik elősegítik az egészséges fejlődést, amennyiben hároméves kor felett már nem használja a gyerek. Ha a gyerek aludni akar, vigasztalásra van szüksége vagy szeretne megnyugodni, örül a cuminak.

Elveheti a babától a cumit, ha láthatóan elvonja a figyelmét valamilyen játék, vagy – ami még valószínűbb – megnyugszik a játék hatására. Sok gyermekfogorvos és más orvosszakértő ajánlja a cumi használatát, mert sokkal könnyebb a babákat leszoktatni róla, mint az ujjszopásról.

A szopás megnyugtatja, ellazítja a babákat, de minden gyerek más, és mindegyiknek egyedi igényei vannak. A MAM cumi segíthet a babák szájüregének egészséges fejlődésében, azonban az orvosszakértők azt javasolják, hogy korlátozzuk a cumi használatát napi 6 óránál rövidebb időre. Ez segít a szájüreg egészséges fejlődésének lehető leghatékonyabb támogatásában. Ne felejtsd el, hogy minden gyermek szája és fogazata másképpen fejlődik. Ezért kérjük, beszéld meg gyermekfogorvosoddal a baba fejlődésének és életkorának megfelelő használati időt. A nem a táplálkozást szolgáló szopás iránti igény az első életévtől kezdve csökken, ahogy a gyermek elkezd beszélni, járni, és egyre több szilárd táplálékot fogyaszt. Ugyanakkor nincs meghatározott szabály. Ez a folyamat a gyermek fiziológiai és érzelmi fejlődésétől függ. A MAM azt tanácsolja, hogy 3 éves vagy annál fiatalabb korban hagyjuk abba a cumi használatát.

Nem. A MAM termékekben nincs lágyítószer. A MAM kizárólag olyan anyagokat használ, amelyek megfelelnek a legmagasabb igényeknek és az FDA, illetve az EN 1400 biztonsági előírásainak. Éppen ezért minden MAM cumi teljesen biztonságos a babák számára. Nem tartalmaznak BPA-t, BPS-t, PVC-t, ftalátokat és ólmot.

Hogyan lehet a gyerekeket a cumiról leszoktatni?       
 

  • Célszerű a cumi használatát helyileg behatárolni: a baba csak az ágyában cumizzon.
  • A cumit ajándékozzák szimbolikusan valakinek: a gyerek örül a megígért ellenszolgáltatásnak.
  • A gyerekkönyvek és mesék segítik a szülőket a leszoktatásban.
  • Erősítse a gyerek öntudatát: Ilyen nagy gyereknek már nem kell cumi!

  • Célszerű a cumi használatát helyileg behatárolni: a baba csak az ágyában cumizzon.
  • A cumit ajándékozzuk el szimbolikusan valakinek: a gyerek örülni fog a megígért ellenszolgáltatásnak.
  • A cumiról való leszokásról szóló történetek és mesék segítik a szülőket.
  • Erősítsd gyermeked önbizalmát: Ilyen nagy fiúknak és lányoknak már nem kell cumi!
  • A MAM azt tanácsolja, hogy 3 éves vagy annál fiatalabb korban hagyjuk abba a cumi használatát.

A nitrozaminok és a nitrozálható anyagok olyan vegyi anyagok, amelyek jelen vannak többek között a sült szalonnában, a füstölt húsban és gumitermékekben, mint pl. a latexszívóka. Ezért a cumi szopásakor csekély mennyiségben kioldódhatnak nitrozaminok. – A latex azonban lényegesen kevesebb nitrozamint tartalmaz, mint pl. a grillezett hús vagy a kozmetikumok.

A MAM támogatja a babák egészséges fejlődését: Nagyon szigorú vizsgálatnak vetjük alá a nyersanyagainkat, hogy biztosak legyünk abban, hogy a lehető legkevesebb nitrozamint és nitrozálható anyagot tartalmazzák.

A gyártásnál minden szívókát „kiáztatnak”. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy speciális eljárással 48 óráig mossák őket. Ez az úgynevezett „áztatás” eltávolítja a nitrozaminok és a nitrozálható anyagok nagy részét, ezzel egyidejűleg pedig csökkenti a latexallergia kialakulásának kockázatát.

A MAM rendszeresen független laborral ellenőrizteti a szívókák gyártási tételeit – tehát a teljes gyártási sorozatot.

Az első használat előtt főzze ki a cumit – ez külön biztonságot nyújt a babának!

A termék ökológiai lábnyoma nem más, mint a termék életciklusa alatt kibocsátott széndioxid mennyisége. A lábnyom meghatározásánál számításba veszik a gyártás, beleértve a nyersanyag-kitermelés, a kinyerés és a szállítás, valamint a termékhasználat, köztük a tisztítás, a sterilizálás és a hulladék ártalmatlanítása miatti kibocsátást.

A három legfontosabb eredmény a következő:

1. Valamennyi megvizsgált cumi csaknem azonos ökológiai lábnyomot mutat: nincs köztük jelentős eltérés.
2. A széndioxidlábnyom 76%-a a cumik tisztításából és sterilizálásából származik. 
3. Az ökológiai lábnyomra leginkább a sterilizálás módja van hatással: a MAM sterilizáló- és tárolódoboz használatával a szülők megakadályozhatják a széndioxid-kibocsátás 77%-át, és energiát takaríthatnak meg.

Az egyéni ökológiai lábnyom egyszerű kiszámításához és csökkentéséhez itt találhat segítséget, illetve ötleteket:

uba.co2-rechner.de/de_DE/

cotap.org/reduce-carbon-footprint/

A MAM Clip csíptető

Igen. A MAM formatervezők olyan csíptetőt alkottak meg, amely minden biztonsági szabványnak megfelel és ezenkívül stílusosan is néz ki.

A MAM Clip csíptetőkön található szalagok hossza az előírásban meghatározott értéken belül van, a fulladásveszély gyakorlatilag nem áll fenn. A szalagot SOHA nem szabad meghosszabbítani, illetve a ruha laza részeire vagy zsinórra erősíteni! Használat előtt vizsgálja meg a szalagot, hogy nem sérült-e, és mindig erősen rögzítse!

A csíptetőt más cumikhoz is lehet használni. Bár a MAM Clip csíptetőn található innovatív szilikongyűrűt úgy tervezték, hogy minden MAM cumi gombjára pontosan illeszkedjen, a MAM Clip csíptetőket gyűrű alakú cumira is rá lehet erősíteni.

Győződjön meg róla, hogy a szilikongyűrűt és a műanyag csíptetőt levette a cumitartó szalagról, mert ezek forró vízben, illetve a sterilizálóban eldeformálódnak. Ha ezeket az alkatrészeket eltávolította, a szalagot bedobhatja a gépi mosásba, vagy kimoshatja kézzel. A műanyag csíptető és a szilikongyűrű szappannal és vízzel tisztítható.

Igen. Termékcsaládunk minden tagja, így a csíptető is megfelel minden előírásnak. A szalag anyaga megfelel minden nemzetközi előírásnak és a textíliák károsanyag-vizsgálatáról szóló OEKO-Tex szabványoknak, valamint a fogyasztási cikkekről szóló német rendelet (Bedarfsgegenständeverordnung) azo-színezék használatára vonatkozó követelményeinek.

Az állítható hosszúság még sokoldalúbbá teszi a csíptetőt. A MAM Clip It! a legkülönfélébb cumikhoz, játékokhoz és rágókákhoz csatlakoztatható. Ugyanakkor a hosszúság állítása azt is lehetővé teszi, hogy az adott helyzethez igazítsa. Például ha a baba mászik, a szalagot meg lehet rövidíteni, hogy a cumi ne érjen le a földre. Ha viszont a baba fekszik vagy ül, a hosszabbra állított szalagnak köszönhetően a cumi minden helyzetben könnyen elérhető.

MAM Pod

A MAM Pod cumitartó doboz lágy szappanos vízzel tisztítható. Szükség esetén puha szivacsot lehet használni. Utána alaposan öblítse le, és használat előtt szárítsa meg.