Az én utam a szülőség felé olyan volt, amilyenre soha nem számítottam. Mindig tudtam, hogy az anyaság olyan kaland, amibe bele akartam vágni. Elképzeltem a boldog, ragyogó terhességet, ami után visszapattanok a terhesség előtti bőrömbe. De a legdurvább ébredésben volt részem, ami belökött a valóság nyúlüregébe.
2019 novembere pozitív terhességi tesztekkel ajándékozott meg, amire a rendkívül fájdalmas melleim és a hányinger hullámai hívták fel a figyelmemet. Az első nőgyógyászati vizsgálatomon még messze nem jártam ott, hogy megállapítható legyen a szívhang, vagy tudni lehessen, hogy életképes-e a terhesség: 3–4 hetes terhesnek becsültek. Várnom kellett, és 3-4 hét múlva újra jelentkezni, hogy megnézzék, van-e szívhang. Amíg vártam, hogy a babám szívdobbanásai első alkalommal kirajzolódjanak a monitoron, be lettem dobva a terhesség iskolájának sűrűjébe. Hányinger. Hányás. Éjjel-nappal. Semmi nem maradt bent, amit ettem vagy ittam. Mindenki azt mondogatta, hogy ez a terhesség velejárója.
A 10. héten kórházba kerültem súlyos kiszáradással. Két infúziós tasakot kaptam, hogy feltöltsenek folyadékkal, amilyen gyorsan csak tudnak. Ez egy 4 napos hányásmaratonnal végződött a kórházban. Nem tudtam enni. Nem tudtam inni. Csak az infúziónak köszönhetően nem száradtam ki. Ott kellett hagynom a munkámat. Többször voltam kórházban, mielőtt a terhességem megadta nekem az én első édes kislányomat. Rengeteg gyógyszer. Megszámlálhatatlan intravénás tű. Szétdurrant vénák. Beszivárgott infúziók. A cukorvizsgálatot cukormérőre cseréltem, hogy a 28. héten két hétig napi négyszer ellenőrizzem a vércukorszintemet. A gesztációs diabétesz határán. Folytatnom kellett a napi négy vércukor-ellenőrzést a szülésig, hogy biztos legyen, hogy nem lettem cukorbeteg.
Megszámlálhatatlan órát töltöttem a diagnózisom kutatásával. Hyperemesis gravidarum (vészes terhességi hányás). A nők 3%-át érinti. Ezen nők 34%-a elvetél. Nem sokan tudnak róla vagy arról a tényről, hogy ez egy genetikai állapot. A nők 81%-a későbbi terhességeik során újra átéli a hyperemesis gravidarumot. Átéltem. A második kislányom hatalmas meglepetés volt. Ugyanazt a harcot vívtuk újra. Kevésbé volt súlyos, de vashiányos vérszegénységgel és terhességi cukorbetegséggel jött. Ujjbegyszúrások, gyógyszer és gondosan betartott diéta. Nem tudtam teljesen elhagyni a szénhidrátokat, de határozottan nem tudtam túl sokat enni. Meg kellett találnunk az egyensúlyt a hyperemesis gravidarum és a cukorbetegség között. Ennem kellett, hogy fenntartsam a vércukorszintemet, és felszedjem a szükséges súlymennyiséget, de az evést hányás követte. Ördögi kör volt, és bizonytalan egyensúlyozás.
De megcsináltuk. Mind a hárman. Boldogan, egészségesen és virágzón. Az én Vadvirágomért és Katicabogaramért megérte. A szülőségemhez vezető utazás minden pillanata elhalványul ahhoz a nevetéshez, örömhöz és boldogsághoz képest, amit a gyerekeimtől kapok. Ők az én boldogságom. Minden velük töltött pillanat az én boldogságom. Még a nehéz időkben is. A szülőség az én időm. Örökkön örökké. Megjegyzés: a hyperemesis gravidarumról szóló információk forrása a Hyperemesis.org.
