2018 nyara. Ekkor ismertem meg az igazit, aki mostanra már az én két nagy gyermekem és a MI két kisgyermekünk csodálatos édesapja. Na de hogy is lettünk mi egy igazi, kerek egész család? Egyedülálló, két gyermekes anyaként nem gondoltam, hogy valaha lesz még valaki az életemben, akit így fogok szeretni és aki engem is viszont szeret. Azt meg főleg nem hittem, hogy a gyerekeimet is szeretni fogja, úgy mintha a sajátjai lennének. De megtörtént a csoda amire 30 évet "vártam" és bizony megtaláltam a másik felem.
Eleinte nagyon tiltakozó voltam, úgy indultam neki az egész kapcsolatuknak, hogy bizony közös babánk biztosan nem lesz, mert nem tudtam tudok-e még valakiben annyira bízni, hogy gyermeket vállaljak vele, hiszen a két nagyobbik gyermekemnek sem ugyanaz az édesapja. Tehát kétszer már csalódtam. Nagyot. Nyilván nem így terveztem kislány koromban és ugye az emberben benne van ilyenkor a "mit fognak szólni mások" mondat is, de aztán ahogy egyre jobban összehangolódtunk és láttam azt, hogy mennyire jól működünk együtt, lassan, de megérkezett az érzés, hogy bizony életem szerelme is "megérdemli" a saját gyermeket.
Bár tudom mások sokkal többet küzdenek, hogy gyermekük lehessen, idegőrlő volt 9 hónapon keresztül minden alkalommal szembesülni azzal, hogy most sem sikerült. De egy augusztusi reggelen, amikor már megbeszéltük, hogy elmegyünk megnézetni mi lehet a gond, ott volt az a bizonyos második csík. 9 hónap múlva pedig felbecsülhetetlen élményben volt részünk, ahogy együtt csináltuk végig a vajúdás és a szülés minden percét. Én már tudtam mire számíthatok, de ő aggódott és féltett. Aztán megszületett a kisfiúnk és az én csodálatos férjem APA lett. Egy világjárvány kellős közepén lettünk újra szülők, ami bizony nem volt egyszerű, de így lehetőségünk volt megélni együtt a kezdeti nehézségeket. Csoda volt látni, ahogy a férjem a már készen kapott "csomagok" után hogyan válik igazán apává, hogy tapasztalja meg egy újszülött jelenlétét és hogy teljesedik ki szülőként.
Én most először élhettem meg igazán az anyaságot, mivel a nagyoknál iskolába jártam és dolgoznom kellett. Így ők elég korán mentek bölcsibe, ami egyrészt nagyon szuper, de így sok mindenről lemaradtam, mint az első lépések, első szavak és még sorolhatnám.
De harmadikra megadatott nekem is az anyaság igazi varázsa, és azt gondolom ekkorra értem meg igazán az anyai "szerepre". Majd sokat beszélgettünk, mérlegeltünk, és arra a döntésre jutottunk, hogy szeretnénk még egy gyermeket. Csodaszép, ugyanakkor nehéz várandósság volt a negyedik, de megérte végig csinálni, mert a második kisfiúnk is egészségesen jött a világra, egy nyugodt és varázslatos vajúdást és egy majdnem tökéletes szülést követően. Sok-sok félelmünk volt, mert egy kicsi és egy pici gyerekünk nem volt még (a nagyok között 6-6 év van) és bizony vannak kihívásai, de mi ez, ha nem az élet és a szülőség?
S hogy milyen egy tinédzser, egy kiskamasz, egy dackorszakos és egy aprócsepp anyukájának és apukájának lenni? Nehéz de egyben csodálatos, amit soha semmiért nem cserélnénk el, mert mi így vagyunk egy kerek, egész, boldog és kiegyensúlyozottan őrült mozaikCSALÁD!
Georgina
