Az első lányom születése után alig vártuk, hogy legyen egy második gyerekünk, mivel a férjem és én is korban közel állunk a saját kisebb testvéreinkhez. A családomban előforduló mellrák miatt az orvosom beutalt mammográfiára, és sürgetett, hogy még azelőtt csináltassam meg, hogy újra teherbe esnék. Azonnal betettem a beutalót a fiókba és el is feledkeztem róla.
Nem sokkal később teherbe estem és elvetéltem. Zavarodott voltam, ahogy az várható, és napokig otthon maradtam, nem dolgoztam. Aznap reggel, amikor visszatértem az irodába, a cég vezető társa behívott minket a konferenciaterembe, hogy bejelentse, hogy a társalapító lányánál mellrákot diagnosztizáltak, és a következő időszakban nem lesz elérhető. Eszembe jutott az elfelejtett mammográfiabeutaló a fiókomban, és úgy döntöttem, hogy megcsináltatom, mielőtt újra megpróbálnék teherbe esni.
4 héttel később kétoldali emlőeltávolítás miatt műtöttek, egy éles szemű radiológus ugyanis egy kis csomót talált a mammográfiaeredményeimben. A műtét után 11 nappal a férjem és én „termékenységmegőrzésen” vettünk részt – azaz egy beszélgetésen, ahol a mellrákos beteggel tisztázzák az IVF petesejt-visszanyerési fázisát. Még további 5 évet kellett várnunk 8 kör kemoterápia után, hogy a kiújulás veszélye megszűnjön, és újra visszatérhessünk egy második gyerek vállalásának gondolatához.
Addigra a nagyobbik lányunk 8 éves volt: a köztük lévő korkülönbség messze volt az eredeti elképzelésünktől. Ennek ellenére haladtunk előre a látszólag végtelen tűszúrásokon és vérvizsgálatokon keresztül, és úgy éreztük, hogy nem késtünk le semmiről, amikor teherbe estem az első embrió beültetése után.
A lányunk, Addy most 20 hónapos. Olyan sokáig vártunk rá, és most már tudom, mennyire akartuk őt. A lányok közti korkülönbség egy csoda – semmi kétség, hogy a legjobb barátok, és mindig is azok lesznek. És hálásak vagyunk a kicsinek is, akit nem ismerhettünk meg – annak, aki az életét adta, hogy az enyémet megmentse.
